2013. július 29., hétfő

THE END...

Tegnap este levetítették a Zakumentumfilmet a Hírtv-n.
Ez azt jelenti, hogy lezárult egy korszak, befejeződött egy munka. Sok küzdelem árán született meg, rengeteg tanulsággal, élménnyel, és persze felismerésekkel.
Nehéz megállni, hogy az alkotók nevében ne kezdjen el az ember azon filozofálgatni, hogy van-e ma létjogosultsága a dokumentumfilmnek Magyarországon, lehet-e, szabad-e, kell-e áldatlan körülmények közt forgatni, de megálljuk, hiszen annyi mindenről el lehetne ugyanezt mondani.
Így csak annyit szeretnénk befejezésképpen írni, hogy amíg kíváncsiak vagyunk, amíg úgy gondoljuk, hogy egy társadalom tükre, lelkiismeretének szűk keresztmetszete a mindenkori, aktuális élethelyzeteket bemutató dokumentumfilm - addig forgatunk. Valahogy, valakiknek - akik szintén kíváncsiak más emberekre, sorsokra, gondolatokra, történésekre. Köszönet mindazoknak, akik nyomon követték munkánkat, drukkoltak nekünk és várták, hogy elkészüljön ez a mozi. Szívünk minden szeretetével készítettük - nektek, Önöknek, nekik.
És most elköszönünk. Remélhetőleg találkozunk egy következő film kapcsán.